Tesco Ben Nevis Oloróziából

Ha szétnéz manapság a piacon az ember, akkor többnyire arcpirító árakkal találkozik, mégis van néhány független palackozó, amik még mindig emészthető árcímkékkel dolgoznak, vagy legalábbis gondolnak a portfóliójukban a sekélyebb pénztárcákra is. Például a Van Wees, a Douglas Laing Provenance sorozata (igaz ott mintha a rosszabb hordókat sütögetnék el, de persze másnál is vannak berétegezve különböző márkák ársávok szerint) vagy a Wilson & Morgan fehér címkés, átlátszó üveges, lejjebb pozícionált kiadványai, és ilyenek a Signatory Vintage egyes szériái is (egy kis palackozó előzménytörténetről már írtunk itt). Például itt a Decanter Collection, aminek egyes kiadásai – viszonylag – jó áron hozzáférhetőek. Cserébe a kedvező árcímkéért a hordók minőségében azért lehet némi szórás, szerényebb alkoholfokkal kényeztetnek el, és többnyire nem túl koros párlatokkal kell beérnünk. A hosszabb érlelési időt irreálisan megfizettetik a whisky iparban.

Itt van egy nyolc éves Oloroso sherry buttokban érlelt Ben Nevis, amihez egy csereüzlet útján jutottam (egyébként 60 euró körül mozog külföldi webshopokban). Szép sötét, nem hűtveszűrt, színezetlen. Ígéretes. A Ben Nevis nagy kedvencem, többször előkerült már a Dramazinon (és még fog is), igaz manapság inkább a kevésbé meghordózottakat keresem, de azért adjunk egy esélyt ennek is, hátha előnyös nyolc éves frigy köttetett a masszív párlat és az erőteljesnek ígérkező hordók között. Egy rendezvényre vittem már magammal korábban, ott kedvező visszajelzéseket kapott a whiskyfogyasztó sorstársaktól.

Krémes, piskótás, bogyós gyümölcsös, édesded illatok. Nem túl lehengerlő, viszon szép egyensúlyban van, könnyed, kerek, nem bánt. A 46 fokos korty jól esik, sőt még egy kis víz is jól jön neki. Ez egy ilyen este. Csendes. Nem mindig kell a magas alkoholfok (vagy csak vénülök). A Ben Nevis karakterét fürkészni kell, erősek a hordók, de ott van, megbirkózik velük… a ragasztósan édes, gépes, gázolajos, élesztős talapzat csillog a sötét rétegek alatt. Édes, fás, szirupos, némi malátás, kenyeres utóérzet, egy kis dió a szájban. Jól oxidálódott sötét szőlő, mazsola, harsogó fűszerek. Édeskeser hangulatú kávéval, sötét fekete csokival távozik, némi füst is táncot lejt, egy kis hamu suhan át, épp csak megérint, és már köddé is válik. Soká ül a nyelvemen, kitart a melengetés, hosszan letáboroznak az ízek, érzem hol haladt végig a torkomban, le a gyomromba.

Egész szépen összeállt a neki jutó nyolc év alatt, szerencsére nem bántó a modern sherry, sőt az egésznek van egy régi, a párlattól tán kicsit piszkos, erőteljes, a hordótól masszív fás hangulata, de bírja a vizet, lágyabb, simulékonyabb, kerekebb lesz, alkalmasabb a merengésre. Szép malt. Kedvelem. Talán hordóerősen még nagyobb dobás lenne, akár igazi sláger, hisz ma keresettek a 8-10 év körüli, erőteljes sherry bombok, főleg egy olyan felmagasztalt lepárló égisze alatt, mint a Ben Nevis. Igaz akkor az árcímkét is mélyebben a papírba nyomták volna.

De nekem most jó ez így is. Mindent egybevetve kellemesen meglepett. Majdnem túladtam rajta, volt rá egy jelentkező, mégis marasztalom. Valahogy jobb érzéssel tölt el, ha tölthetek még belőle. Ritkán kívánom meg a hangsúlyos sherry érleléseket, ez most jókor talált meg. Elüldögélhet a polcomon, biztosan jön még olyan alkalom, amikor örömmel löttyintek még belőle egy kis ünnepi merengéshez. A szép nagy fadugós dekanter palack pedig elég szép, főleg ezért az árért, bár a fehér címke egyszerű puritánsága túlzottan ordít róla. Talán csak a Tesco hangulat húzza le, és bár magát az áruházat már több, mint két évtizede szeretem, a whiskyhez mégsem megy jól az áruházimidzs. Már azzal is sokat tettek volna, ha nem rakják rá a kis piros tollat a dekanter címkéjére (mondjuk legalább az egész megjelentés illik így a lepárló ipari zamatához).