Impressziók III. – Royalista fészek

A hír: ” Ez év áprilisában a Royal Lochnagar Distillery egyik munkatársa, aki szabadidejében elhivatott természetvédő és madárfigyelő, tizenöt mesterséges madárládát, fészket készített és helyezett el a lepárló épületeinek falán, felkészülten várva a minden évben a főzde köré visszatérő sarlósfecskék érkezésére. A világ egyik leggyorsabban repülő madara költési időszakra érkezik a Deeside környékére, ahol az állandó visszatérő kis kolóniát már ismerősként köszönti a Lochnagar csapata. Az új madárládák feladata, hogy új költőpárokat ösztönözzenek, ezzel biztosítva a sarlósfecske kolónia kötődését a helyhez, hiszen a sarlósfecskék halálukig hűek maradnak a párjukhoz és a költőhelyükhöz.”

Már a hír utolsó mondata is érzelmileg sokkoló a 21. század emberének, de ha már egy whisky lepárló került szóba a sarlósfecskék fészkelése okán, legyen egy morális boncolgatás helyett egy single malt ajánló, hiszen ez a rovat lényege. A Royal Lochnagar Distillery a Diageo legkisebb főzdéje, a cég életében azonban jelentős szerepet játszik, mert egyfajta tréning lepárlóként is funkcionál. Itt kezdi a legtöbb Diageo lepárló operátor és distillery manager a szakmai-technikai részét a karrierjének. A főzde a történelmi whisky készítő műhelyek közé tartozik az alapítása szerint, hiszen már 1823-ból van róla adat, azonban mégis csak 1845-től tartják számon. Ennek oka egy az adott korszakra nagyon jól rávilágító eseménysor. 1823-ban, a híres Excise Act elfogadásának évében, a Dee folyó északi partján épült egy Robertson nevű úriember vállalkozásaként egy lepárló. Ezt a helyet pár év múlva felgyújtották. Nem nehéz kitalálni, hogy a mára legendás Glenlivet lepárló szomszédságában elhelyezkedő főzde is valószínűleg azoknak az illegális whisky készítők haragjának lett áldozata, akik miatt a Glenlivet tulajdonosa két pisztollyal járkált éjjel-nappal a fennmaradt emlékezések szerint. Robertson nem adta fel, újabb lepárlót épített, ekkor már a környék egyik hegyéről elnevezve, Lochnagar név alatt. 1841-ben ezt a főzdét is felgyújtották! Nagyon a bögyében lehetett valakinek a Dee északi oldalán ez az ember és a legális whisky biznisze.

A következő épület már a folyó déli részén épült egy John Begg nevű ember által 1845-ben, akinek a neve – és a leszármazottaié – egyet jelentett a következő évtizedekre a Lochnagarral. 1848-ban, miközben mi a szabadságért véreztünk, Viktória királynő kedélyes körutazást tett Skóciában, talán éppen azért, hogy jelezze a ”tartománynak” azokban a forró években, hogy bizony itt is ő van otthon. A királyi jelenlét egyszerre hatott fenyegtően és megnyugtatóan. Ebben az évben a királyi család skóciai birtokainak központjaként emlegetett Balmoral kastélyban szállt meg, ami kőhajításra van a Lochnagar lepárlótól. Természetesen átnézett a szomszédba, és ha már ott volt, kóstolt, majd nem sokkal később a főzde királyi beszállítói titulust kapott, ezért azóta használhatja a Royal előtagot a nevében. Így lett tehát Royal Lochnagar. A pletykák szerint a törekvő John Begg annyira, de annyira akarta a királyi látogatást, hogy a még szinte nem is whisky (nézd csak az építési és a látogatási évszámot..) párlatáról azt mondta, az pont a látogatás ideje alatt lett három éves, tehát whisky, tehát a királynő igazi skót whiskyt kapott. Nos, egy picit az emberben feléled a gyanú, hogy ez a kétségtelenül ügyes üzleti és politikai kapcsolatépítés alapja mégsem lehetett minőségileg olyan szilárd, hiszen Viktóriáról megjegyezték, hogy kedvenc ”koktélja” egy claret-scotch párosítás volt, vagyis fiatal bordóit kevert skót whiskyvel. Most akkor mondjuk azt, hogy az angol királynő letette a wine cask finish elvi alapjait? Azért ennyire nem vagyunk royalisták..

A látogatás királyi beszállítói címe tehát bizonyára nem a Lochnagar minőségének szólt, sokkal inkább egy lojális üzletembernek. Arról nem is beszélve, hogy a Glenlivet alapítasakor már felmerült lojalista vonal és az arra adott környékbeli reakciók – lásd fenyegetések, gyújtogatások – a Lochnagarnak adtak egyfajta legfelsőbb szintekről érkező biztonságot, egyben jelzést a környéknek, hogy amennyiben a harmadszorra is felépített Lochnagar ismét kigyulladna, azzal már a királyi család beszállítóit érné incidens, ez pedig az álmoskönyvek szerint nem jelent túl sok jót a környék gazembereinek. Ezért gondolom azt, hogy Begg úr remek politikával ás érzékkel egyszerre biztosította a királynői látogatással az üzleti és a biztonsági kérdéseket.

A lepárló 1916-ban, a Begg család kihalása idején a Dewar portfólióba került, majd a következő évtizedben a mai Diageo előzményeként emlegetett konglomerátumhoz. A lepárló mérete, se a whisky minősége nem feltétlenül ad alapot ahhoz, hogy mára a Royal Lochnagar csatlakozott az eredetileg csak hat tagú Classic Malts csoporthoz a cégen belüli márkafelosztáskor a 2000-es évek elején. Kapott helyet a Distiller’s Edition szériában is, az elmúlt évek legprofibb tematizált sorozat megjelenésben, a Game of Thrones palackozásokban is szerepelt, és tavaly egy kiváló palackozást adott a Special Release Untold Tales adagjába. Korábban pedig ugyanúgy helyet kapott a Manager’s Choice, a Rare Malts vagy épp legutóbb a hiper-prémium válogatás Prima & Ultima sorában is. Maga az alap 12 éves Royal Lochnagar inkább egy malátás, kesernyés, ”sörös” élményt adó, kis narancsos-fűszeres jegyekkel kerekedő malt whisky, de a Royal Lochnagar Selected Reserve, a 80-as évek végén palackozva egy igazán remek oldschool whisky! Egy Dramtagozaton kóstoltuk is, illatában és ízében is hozta a korszak jellegzetes, még a hőskorszak 60-70-es évek párlataira jellemző füge pürés, édes-kesernyés, égett karamell, malátás, hamus-füstös, picit fémes, narancslekváros irányt. A sós, húsos, füstölt sonkás sherry hordós jegyek tették igazán régimódi whiskyvé. Ezért a mai ajánlás a hír alapján a Royal Lochnagar Selected Reserve, annak is a retro változata.

De térjünk vissza a sarlósfecskékhez egy kicsit! Tudtátok például, hogy ezek a kismadarak egész életükben repülnek? Nonstop! A tetoválások egyik jól ismert motívuma, a kézfej sarkába felvitt fecske is bizonyára ezt az örök útonlévő, csavargó mentalitást fejezi ki. A tetoválások kultúrájában a matrózokra felvitt fecske tetoválás ötezer tengeri mérföld megtételét is jelezte, így ahány fecske volt a tengerész testén, annyiszor ötezer mérföldet hajózott már. A sarlósfecskék csak a fészkeléskor állnak le, ezért is fontos, hogy kész ládák várják őket. Ezek a madarak a saját fészkükhöz szükséges anyagokat is a levegőben szálló, repülés közben összekapkodott pici faaágakból, egyéb anyagokból gyűjtik össze. Az komoly meló lehet. Amikor fészkelnek szuper csendesek és nem is hagynak maguk után annyi guanot mint közönséges társaik. Lehet azért, mert elnevezésükkel ellentétben semmilyen rokonságban nem állnak a fecskefélékkel! A sarlósfecskék ezen kívül híresek a lojalitásukról. A párjukat egy életre választják, soha el nem hagyják. A költőhelyükhöz szintén ilyen mértékben ragaszkodnak, így a Royal Lochnagar Distillery falára helyezett, jól karbantartott dobozok hosszú évtizedekre biztosítják a kolónia biztonságos szaporodási körülményeit. A Királyi Madárvédelmi Társaság (ismerős egy korábbi posztból?) is kiemelten foglalkozik a sarlósfecskékkel és van egy önálló oldal is, ahol csak a sarlósfecske populáció védelmével foglalkoznak elhivatottak.

Legalább annyira oldschool értékeket hordoz a sarlósfecske, mint a Royal Lochnagar malt karaktere, ami lehet, hogy kicsit unalmas, kicsit divatjamúlt, kicsit kevésbé kimagasló, de stabil, megbízható, őszinte és lojális ahhoz, ami a sorsa. Ez pedig akkor is elismerésre méltó ha a lojalitást, amennyiben royalista, ma már egyfajta osztályharc elavult rendszereként értelmezzük. Bár az idők elsodorták a royalistákat, a jelen pedig épp a lojalizmust akarja végleg nevetségessé tenni, én azt mondom amit Móricz. Légy hű mindhalálig! Ahhoz amiben hiszel. A Royal Lochnagar meg? Nos, nem tartozik a legjobb maltok közé, ennek ellenére lehet rá számítani. Ahogy a sarlósfecskék visszatérésére is. Most már egészen biztosan. És ez..király!