Billy Walker… Billy, jól belemásztál az emberekbe. Csodát tettél a Glendronach-nál, most az egykor szürke Glenallachie, az eddig blendekbe vándorló hátasló van soron. Kicsit mindenki meg is hülyült, össze-vissza veszi a különlegesebb vagy csak idősebb kiadásokat érthetetlen összegekért, hogy már másnap dobja is tovább kétszer annyiért. Megteheti, mert nem jut mindenhova. Igény… nos igény az van, valaki valahol valahogy megadja azt a pénzt, talán később még többet remél vagy valóban meg akarja kóstolni.

Billy Walker – theglenallachie.com

Itt ülök a 18 évessel szemben és nem tudom mit gondoljak. Legalább ez nincs mesterségesen felmagasztalva, lehet kapni. Talán csak túl vastagon fogott a ceruza, vagy csak nem elég jó, esetleg túl sok van. Mindegy, legalább van és nem a flipperek zsebe dagad a hiány ördögi vákuumában, legalább megy a zsé a lepárlóba is. Nem sajnálom tőlük. Nem sajnálom Billytől.

Az elején furcsa volt, aztán megszoktam a Flintstones címkét

A korábbi kiadások halványak voltak (nem mintha ezen múlna), és nem volt elájulva tőle a közönség. Mondták nekem is, hogy hagyjam a fenébe, végül hagytam is, aztán kicsit bántam. Kit érdekel mit gondolnak az emberek? A hülye a saját kárán tanul. Szeretek a saját káromon tanulni. Vagy csak szeretek hülye lenni. Vagy csak szimplán hülye vagyok és kész. Mindegy, valamelyik. Occam borotvája szerint a legutóbbi. Sokáig eltűnt a polcokról, idehaza legalábbis, de most újra felbukkant jóval sötétebb folyadékkal kecsegtetve a whisky vadászokat. Nahát! Valami változott. A recept. Az öreg Billy megint kifundált valamit. Még jó is lehet. Be is kaptam a csalit. A kövér, mafla ponty felszippantotta a horgot rejtő kukoricát a tó fenekéről. Ebben az is segített, hogy a 12 és 15 éves verziók jók voltak, előbbi kicsit malátásabb, utóbbi pedig a klasszikus sherry érlelések nagy archetípusa, nem több, de nem is kevesebb.

Fotó: Pecaverzum

Mostanában kevésbé üldözöm a sherry nehéz, sötét szörnyetegeket, de a 21 évesről nagyon szép emlékeim maradtak, így megörültem ennek az immár jó sűrű, dark megjelenésnek, hátha viszont látok valamit abból a parádés 21 évesből itt is. Nagy reménnyel ütöttem fel, röpültek belőle a minták a kíváncsi kollégáknak is, így most itt vagyok a palack végén, jó néhány kóstolás után, az üveg alján pedig már előbukkant az alulról benyomott kúp alakú szigetecske. Én pedig ott ülök a szélén és vakarom a fejem, ráncolom a homlokom.

DiCaprio nincs, de sziget az van

Valami nem jó sehogy sem. Sherry szörny. Oké. Jó hordó. Oké. Billy Walker. Oké. Ez mind szép, hozza is a kötelezőt, de mégis van benne valami savasság, kénes eső (talán a megrögzötten hozzákevert virgin oak hordókból?) és mellette egy megmagyarázhatatlan üresség az egész közepén. Talán a 46 fok kevés? De nem lehet mindent ennyivel lemagyarázni, nem akarom letudni annyival, hogy a “Faszom tudja mi van, de kéne még egy kis alkoholfok!”. Nem tudom bedolgozni. 18 éves selymességet sem találok, durva érc van helyette. Talán csak nyugalmat kerestem és vadságot találtam. Ott van a finomság is, malátás sherry kényelem, de mögötte lappang valami agresszió, amit nem tudok hova tenni. Nem értem. Elbeszélünk egymás mellett. „We have implemented a philosophy of wood innovation” – mondja a címke. Meglehet. De Billy, édes drága Billy… lehet, hogy ezt túltoltad és a kevesebb több lett volna. Nem lehet Billy? Vagy nem elég jók ezek a régebben lepárolt cuccok és ezt lehet kihozni belőlük, mindent valami divatos érlelés-halmazattal televágva (Oloroso, PX. Rioja, Virgin)? Ami egy 10 éves hordóerőset elvisz, itt lehet, hogy nem elég. De tudom, el is kell adni, meg te jobban tudod, te Billy Walker vagy, több, mint 50 éve a szakmában, most már egy évfordulós díszsorozat is dicsőíti a neved, én meg itt szarozok névtelenül, talán igazságtalanul.

A palacknak lassan vége, a vendég már az ajtóban áll, lassan indulna, totyorog, te alig várod, hogy takarodjon már a picsába, tuszkolod fel rá a kabátját, terelgeted kifelé, és ehhez még a személyes aurájába bemozdulást is vállalod, kényszeríted kicsit, mert ki akarod magad fújni végre a kanapén egyedül. Nem érted mi történt, nem érted miről beszéltetek, csak hülyének és üresnek érzed magad, de egyet biztosan megfogadsz: a büdös életben többet ide nem hívod (dramaturgiai, drámai túlzás). A természet már megalkotta a tökéletes módszert, ne is kutass tovább: ha legközelebb keres, te csak halottnak tetteted magad. Sokáig úgy hitték, hogy az oposszum ezt a taktikát kötveti vészhelyzetben, de egy cikk szerint csak nem bírja a stresszt és elveszti az eszméletét (hogy nem halt ki?). Mindegy is, ha működik. Hé, helló, mikor találkozunk legközelebb? Erre te khrrrrr… kimerevedsz és nem mozdulsz. Tetteted vagy tényleg elájulsz… amelyik jobban illik hozzád.

Tölgyesi Norbert

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük