Highland Park újratöltve 5. – Scapva kapás az alkalmon

A jelenlegi alapsorban mindössze két NAS kiadású Scapa elérhető, így amikor egy Highland Park palackot aukcióztam (egy nagyon szép Anam na h-Alba 18 évest), akkor melléfogtam szállítási költség optimalizálásként- ha a whisky világban egyszerű fogyasztóként egyáltalán értelmezhető ez a szókapcsolat – egy 16 éves, 2016-ban már kifutott Scapát is Orkney szigetének kisebb főzdéjétől. Alkalmi vétel volt, persze. Nem először bukkan fel nálunk. Tipsy Lady kóstolt már néhányat a tavalyi Highland Park napok zárócikkeként, összességében nem volt elragadtatva tőlük, és Barman’s Choice is megénekelt egy első világháborús tengeri ütközetet Scapa Flownál a Dramazin pályafutását nyitó Orkney kalandok sorában! Kerüljön akkor most is egy – ezúttal nem záró – Scapa a Highland Park tematikájú cikkeink igencsak lassan hömpölygő folyamába.

A Highland Park napjainkban óriási népszerűségnek örvend, rengeteg palackot értékesítenek, ami sokak szerint már a minőség kárát is látja, az utóbbi (szeretett-utált), branddel erősen megtámogatott kiadások többnyire gyengébben szerepelnek a szakértő-fogyasztók között. Egyesek szerint csak más az értelmezés, változik a világ, változik a whisky. Mindenesetre a sikeres szomszéd árnyékában a kevésbé ismert Scapa distillery is csendben ténykedik. A hányattatott sorsú 1885-ben nyitott lepárló 1919-ben majdnem teljesen leégett, a totális pusztulástól a közeli első világháborús Grand Fleet flotta maradék személyzete mentette meg, élő láncot alkotva merve a tengervizet. 1954-ben építették újra, amikor Hiram Walker and Sons Ltd. (ma a Pernod Ricard része) megvette. 1987-ben az Allied Distillers kezébe került. 1994-ben a Scapa distilleryt átmenetileg leállították (moothballing), azonban 1997-től a Highland Park dolgozói limitáltan (évente körülbelül egy hétig) mégis működtették. Cserébe a Highland Park használhatta a Scapa raktárait. 2004-ben a teljes bezárás fenyegetett, a tulajdonos mégis a felújítás mellett döntött, 2005-ben a Pernod Ricardhoz került (az Allied Distillers-szel együtt). Így ment valahogy a ping-pong a nehéz időkben, iszapban túlélő harcsaként.

Érdekesség, hogy a lepárló vízellátását a Scapa öbölbe folyó Lingro forrás biztosítja, amely tőzeges földön fut keresztül. Egyébként nem használtak füstöt az árpa szárítására. Viszont az aktuális alapsor Glansája egy lightly peated ital, bár az enyhe füstösségét olyan hordókból nyeri, amiben korábban tőzegelt whiskyt érleltek.

Szeretem amúgy a hasonló lesajnált vagy csak elfeledett fekete bárányokat, az egyre jobban betemetett kamasz énem lázong, hogy már csak azért is Scapát ide! Előfordul, hogy egy-egy különleges dolog erőre tud kapni a különbözőséget, különlegességet ilyen formán hajszolók körében, mert ettől leszel más, egyedi… satöbbi (Traubit iszol…). Ez – is – táplálja a Scapa legendáját.

Mivel a rendelt üvegnek doboz helyett csak egy csúnyácska sérülés jutott a címkéjén (így viszont kedvező áron jutottam hozzá), ezért a sorsa nem volt kérdéses: megismerkedek én is ezzel kétes hírű és felvert árú darabbal. A palack formáját kedvelem, a dombornyomott hajó is kifejezetten jól mutat az üvegen. Egyszerű és szép. Amúgy szerencsére a két kurrens korjelöletlen kiadás is mutatós maradt, ha már a tartalmukról nem hallani dicshimnuszokat.

A Scapa hivatalos alapsori (bár túlzás annak nevezni) kiadásai elsőtöltésű bourbon hordókkal operálnak. Egyéb érlelésekkel, finishekkel a független palackozóknál találkozhatunk. Na meg persze itt a szokásos sorozat, amitől a whisky-geek azonnal összébb töpörödik: színezett, hűtveszűrt, 40%-os minimum alkoholfok. De legyünk optimisták. Ettől még lehet jó.

Illat: Malátás, kenyeres, ez a része rendkívül szórakoztató. Sós karamell, vaníliás cukor. Bár nem eget rengetően mély és rétegezett, de kedvelem ezt a karaktert. Nagyon soká elvagyok vele. Sőt később az illata miatt újra is töltök. De szinte már félek megkóstolni, mintha csak rosszabb jöhetne.

Íz: És tényleg rosszabb jön. Meglepett gömbhalként bámulok számban a korttyal. A kiváló illat után itt az igazi kesernyés, karamellás és olcsónak ható édességgel operáló mélyrepülés. Ezek alapján biztos nem tippelnék elsőtöltésű bourbon hordókra (mintha főleg az illatba adatak volna erőteljesebb karaktert). Shit. Trash. Na jó, kicsit elmerengve egy kis szigeti karakter, sós, minerális édesség. Semmiképp sem szabad vele rohanni, főleg mert valahogy jó mellette beszélgetni, kis állatka módjára el lehet szaglászgatni, az a rész tényleg pazar.

Lecsengés: Kesernyés ez is, nem túl emlékezetes, a kezdetben kevésnek gondolt 40% elégséges, bár helyette inkább a szájban ragadó kellemetlen utózönge röpteti tovább az ízeket, nem is az alkoholfok. Hiányzik belőle a – hullámzó – test na. A beteges soványság már nem szemet gyönyörködtető. Van, ami elporoszkál negyven fokon, de azt hiszem mégsem ez a Scapa lesz az, de nem is feltétlenül csak alkoholfok kérdése ez. A minimumon is lehetne élettelibb és zamatosabb.

Mit gondoljak? 2024-es fejjel ez a tizenhat év imponáló, ebből a szempontból (!) kár, hogy kiment. Egyébként lehetne valami tisztességes alapsor egy-egy erősebb darabbal a haladóknak, valami rendes stratégia, marketing, ésatöbbi, mert szerintem van potenciál a párlatban, a főzdében, a szigetben. Van történelem is vödörszámra. Ez a múltbéli prezentáció a lehetőségeit valahogy mégsem használja ki. Van egy szép nagy, megvetett ágyad, erre odadobod magad a padlóra, csak mert azt szoktad meg. Soknak hat a tizenhat év, mert inkább elpocsékolt idő, mintsem bölcs várakozás, a végeredmény pedig nem elég meggyőző, nem elég jelentős, nem elég kiemelkedő és nem túl karakteres. Akár egy szándékosan elbutított polgár. Elégséges, de a felvert árát messze nem éri meg. Arra viszont elég, hogy kíváncsi legyek a független palackozók kínálatára. Már ha lenne. Nem túl kövér az IB választék, ami van, az drága. Ezek után a jelenlegi OB korjelöletlen Skiren és Glansa? Megkóstolnám őket amúgy, de üveggel nem veszek. Sebaj, azért nyitott szemmel járok, felvéstem a lepárlót a jegyzetfüzetembe. Ezt a palackot még megtartom, főleg a szerethető, kenyeres illata és a beszélgetésekhez passzoló könnyed karaktere miatt, ráadásul az én szekrényemre még befér a szokatlanul colos, átlagmagas polcokkal rendelkező fogyasztókat felbosszantó üveg. A dizájnt ennek ellenére is hagynám, mert nekem tetszik: illik az északi viharos tengerek kikötőihez és hullámokon billegő hajóihoz.

Egyébként elérhetővé tettem mintázásra is, mégsem nagyon tolongott érte az alkoholra éhes whiskyfogyasztók tömege. Valószínűleg sokan kóstolták már, akiket érdekelt, a Scapa név reklámértéke pedig olyan, amilyen. Olyan turul.

Folytatás? Majd jövünk. Ennyi. Most nincs ígéret.

Tölgyesi Norbert

Lapzárta után érkezett a hír a megújuló Scapáról, érkezik az alapsor!