Highland Park újratöltve 3. – Újratalálkozások Börbüniában

Tavaszi hadjárat! Így harangoztuk be a második Highland Park kóstolósorozatunkat, ami a Highland Park újratöltve címet kapta, majd a második cikk után befagytak a frontvonalak és csak most jelentkezünk újra a harmadik résszel. Nade nem ez az első hosszúra nyúlt villámháborús haditerv, nem mi vagyunk az első árnyékra vetődő hadvezérek. Sebaj, egy átnevezés és meg is vagyunk, ezt a költséghatékony módszert sem mi alkalmazzuk elsőként. Legyen hát immár nyári hadjárat!

Egy újabb kollekciónyi Highland Park kóstoló, ezúttal egy négyes sorozat, amiből hárommal már találkoztam korábban, de nem baj, mert előfordul, hogy egy másik nap más a malt. Illetve a malt és ember kettőse. Ezen felül a kóstolósorozat egyik alapvetése az volt, hogy néhány kiadás jön majd mellettem amolyan referenciának. Na itt most jön három is.

De legyen a legelső a mai új fiú, egy 11 éves bourbon hordós Berry & Bros kiadás, ami idehaza is sokáig elérhető volt, végül addig nézegettem az üzlet polcán, hogy köddé vált. Szerencsére egy bajtárs a segítségemre sietett egy mintával.

Berry Bros & Rudd, 11 years, 2009-2020, 46%, 1220 bottles, Refill Hogshead

Aromás, mély, édes-hordós illat. Elég intelligens, visszafogott. A gyönge füstöt – ha egyáltalán van – elnyomja a szelíd fa. Enyhe szalonnás beütésként azért mégiscsak előkerül egy-egy szippantásban. Elsőre kedvelem. Egy kis zöld, száraz fű is benne csattog, törik. Nyári cammogó délután odakinn a mezőn. Kukoricaföld takarmánynak. Kemény, sárga szemek.

Az íze hihetetlenül lágy és kellemes, virágos. Sokkal harsányabbra számítottam. A második kortyban egy perverz keserűség oldalog elő a háttérből, belevegyül a florális édességbe, szépen átveszi az uralmat és kitart az amúgy szerethető lecsengésben is, végig ott ül a nyelvem hegyén és jó soká integet pimaszul. Jól sikerült palackozás, viszont érdekes mód ez a második löket inkább lehúzza a furcsa keserűsséggel, mintha egy nem kívánt meggymagot roppantottam volna ketté, de legalábbis egy érdekes, még nem ismerős buké. Megbuggyant virág? Valami kissé rottyant, ázott. Fertőtlenítőszer? Súrolópor? Mit keres itt egy uszoda, amibe belepusztult valami vagy legalábbis megposhadt benne a víz? Vajon valami rossz hordó nem múló árnyéka? Egy kanálnyi szurok megmérgez egy hordó mézet… Erről a mondatról mindig egy egykori szocializmus korabeli lengyel író, publiciszta, politikus és diplomata, Jerzy Putrament Horgászbottal négy földrészen át című könyve jut eszembe. Abban volt egy írás, ahol a tökéletes, álomszerű horgászatot megmérgezte a végén egy apróságnak tűnő kellemetlenség, egy elszakadt zsinór, egy elvesztett hal, keserű szájízet hagyva maga után.

A kötetből a kedvencem a Skarlátvörös bokor című novella. A Mongóliába vetődő szerző egyedül akart lenni és kereste a paradicsomi magányt, újabb és újabb folyókanyarokat, cserjéseket hagyva maga mögött, egyre messzebb keveredve az érintetlen természetben. Az igyekezet ellenére minden következő partszakasz csak sekély vizet és újabb csalódást hozott. Végül egy skarlátvörös bokor mellett rámosolygott a szerencse, hosszas küzdelemben gigászi tajment fogott, és a címadó cserje alá lökte. A katarzis öt másodpercig tartott, majd következett a kiábrándító és kimerítő visszaút a hatalmas hal vonszolásával. Páratlanul szépen leírja a barangolás izgalmát, a halászó-vadászó ember kalandra vágyó éhségét, az érem mindkét oldalát. Imádtam kamaszkoromban. A különböző országokban mindenütt kereste a lehetőségeket, hogy a kiküldetések közben hajthassa a halakat. Sokszor eldugott, változatos helyeken tapasztalta meg ennek a sportnak minden gyönyörét és kínját, amit mély, elemző átéléssel, igazi irodalmi minőségben vetett papírra másfél évtized kalandjaiból (1956-1970), az adott országról és annak kultúrájáról sem megfeledkezve. Az fekete-fehér tusrajzok pedig örökre az agyamba égtek. A borítót és az illusztrációkat Bernáth(y) Sándor készítette. Ez az avantgard művész is megérne egy fejezetet.

De nagyon elkalandoztam. Vissza a whiskyhez! Azért jó kis ital ez. Kedvelem, mert érdekes találkozás, és van benne valami, amivel még eddig nem futottam össze, így mindenképp emlékezetes. Nem kellene egy egész palack, nem az igazi ez az uszodaíz, erre jutok végül.

Chapter 7 – Orkney 16 year old, 2006-2022, Bourbon Hogshead – Cask 63, 54%, A Whisky Anthology – Monologue serie, 382 bottles

Volt már. De szeretem az újratalálkozásokat. Először a Noble Nectars kóstolóján futottunk össze, most itt vagyunk hát megint, csak jóval nyugodtabb környezetben. Talán jobb alkalom. Highland Parkok egymás közt.

Az illata még mindig visszafogott. Kis meglepetésegyéniség. Alig szól, alig érted, aztán jól meglep és tökön rúg. A jó értelemben. Füstölt sonka vagy sajt, az itt is lebeg. Apró, gyöngéd virágok. 

Áhhh. Ez az íz. Kegyetlen. Malátás, mély. Kicsit füstös. Kényeztet. Elkap és megbolondít. Top class. Hosszú fehérszőlős, bomba lecsengés. Atom egy palackozás. Bőven annyi csavarral, ami kiemeli az átlagból. Addig forgatom, köröztetem lendületesen a pohárban, hogy a sarkamra is csöppen. Nem baj, úgysem ivott még, legalább nem egyedül poharazok.

Sokkal jobb a BB&R 11 évesénél. Korelőnye is van, de itt nem csak erről van szó. Ez egy intelligens ital. És ez csak egy bourbon hordó még mindig. Továbbra sem bánnám, ha a polcomra költözne ebből egy-két üveg, mert örömmel töltögetnék belőle. De az ára…

 An Ornkey Distillery – Cadenhead 46%, 6 year old, 100% bourbon

Ez is volt már. Újratalálkozás ezzel a kis kockapalackkal is. 10 évet visszaugrunk hordóban töltött időben. Szegénykém. Hat év érleléssel kell megállnod a helyed, de igyekszem a helyén kezelni megint. Fémes, nyers alakulatok támadnak az illatban, a kis vaddisznó előkerül. Malátás, sonkafüstös íz egy kis fás keserűséggel. Nem rossz ez. Nyilván harsányabb, éretlenebb, szétszórtabb, még keresi önmagát, de lesz belőle valaki; már látod, ahogy nyújtogatja a nyakát az osztályterem hátsó padsorában. Jól esik, felvidít a frissessége.

Highland Park 15 year old, Jack Wiebers, Gentle Noses serie, 51.5%, Bourbon cask, 2003-2018, 120 bottles

Itt vagy harmadjára is. Hűséges társ a kóstolósorozat alatt.

A tizenhat éves méltó párja, bár ma este már nehéz addig nyújtóznia bárminek is. Abban annyi szerethető, nekem kedves zamatot találtam, hogy ez a tizenöt éves a dobogó ezüstérmes helyére ér fel ezúttal – tegyük hozzá, hogy negyedikként – de nem bánom, nem kell minden palacknak egyformának lennie. Figyelni kell rá, kell neki a türelem és az idő, nem adja könnyen magát, nem nyilvánvaló a megfejtés. Ha elrohansz mellette, akkor nem hallod meg. Egy szép, tiszta Highland Park desztillátum ez, gyönyörű, finom hangatőzeges édességgel, enyhe, ínycsiklandozó sonkás füsttel. Elsőrangú palackozás, amiről még egyetlen dolgot szeretnék majd megosztani később.

Most viszont ideje lassan zárni, és a következőekben a sherry érlelések és lepárló palackozások irányába is elkalandozni, hogy véletlenül se fulladjunk bele a bourbon hordókba.

Tölgyesi Norbert