Holtak maltja

A tradicionalista emlékezet módszertana szerint a Mindenszentek után a Halottak napja következik. A szent whiskyk után a holtak. Bezárt, elfeledett, szellem(járta) főzdék. Palackba zárták a lelküket. Vigyázz halandó, ha kibontod senki nem tudja, hogy kísértenek a kiszabaduló spirit(uális) erők vagy varázsolnak. De egyszer mind meghalunk, így különösebb bátorság nem kell ahhoz, hogy kicsit ismerkedjünk a jövőbeni “szomszédokkal”.

Bezárt lepárlók. Varázslatos hangulata van a szónak, ami évtizedekre meghatározta a whisky világ közösségét. Nem csak mint az elérhetetlenség vagy a csúcs célok tárgya, hanem konkrétan a gyűjtők világa, a spekulánsok befektetési iránya ezek által az egykor volt helyek felől felbukkanó üvegek mentén formálódtak. Minden újonnan létrejövő világnak, vagy nevezzük földhözragadtabb módon szubkultúrának, kellenek a legendák, a mítoszok, az ősök, kell a szenvedés és üdvtörténet, hogy legyen mihez igazodni. A paradox része ennek, hogy az ezen eszmék tárgyává tett dolgok sokszor csupán elsodródott hétköznapiságok, semmint nagyszerűségek. Igen, nem minden régi dolog jó. Vannak dolgok ott, amik csupán mások. Mert nem is lehetnek egyebek. Gondolj arra, mit kezdenél üknagyapád dédapjával, ha egyszecsak itt teremne a 21.században? Dohos szagú öregemberként kezelnéd? Vagy valami földöntúli kuriózumnak? És attól, hogy ugyanolyan ember mint te, sőt genetikailag méginkább közelebb van hozzád mint bármi, amiben hiszel a múltból, vajon az öreg ugyanúgy viselkedne ma is mint anno? Megtalálná-e a helyét, tudna-e alkalmazkodni, szeretne-e itt? Az egésznek a lényege a megközelítés. Írtam már, nem tudsz régi maltokat inni, amíg nem tanulnod meg a helyes kontextust, az elszeparálandó vagy épp megfigyelendő dolgait egy oldschool palacknak. Van múltja a Dramazin felületein is a régi dolgok leporolásának, konkrétan Tipsy ilyen cuccal kezdte az írást a magazinban. Sőt, konkrétan egy oldschool bezárt lepárlóról szóló jegyzete után kerestem fel, hogy írjunk együtt, igyunk együtt. Tölgyesi Norbi is rendszeresen belenyúl a régiségbolt kínálatába, tőle sem áll messze a régi, bármily képzavar is ez, ráadásul a mesék világából érkezve beszéli a nyelvét egy olyan világnak, amit idővel elfelejt a magába szédült ember. Magam meg, nos, nekem édes teher a munka, ahol a régiségeket kutathatom, élvezettel. Például volt egy Talisker időutazásom ezeken a hasábokon már, de egyéb írásokban is próbáltam feszegetni a holt világ ajtaját. Oldschool dolog ez, ha úgy tetszik..

Na, de nehogy azt higyje bárki, hogy nem bontanak a mai napig ilyen lassan historikus palackokat whisky szeánszokon. Alább egy ilyen eseményen jegyzetelt, önkényesen kiválasztott single malttal szeretnék emlékezni a holtakra, kívánva nekik nyugalmat.Magunknak segítséget kérve, tisztelettel,emlékezve, szeretettel. Töklámpa és snickers csoki helyett gyertya és egy dram, üdvözölve a holtak birodalmát.

Banff 1975 -2012 43.8 % Malts of Scotland bourbon barrel No:12015 1/165

Egy palackozó, akiktől sok jó whisky került az évek során a poharaimba. Egy lepárló, amelyikről talán a legkevesebb szó esik a régi, lelakatolt helyek közül. Banff. Már a neve is. Mint egy becsapódó, nehéz ajtó, ami mögé jöbb be nem nézni. Banfffff….Zárva. De feszítsük csak fel ezt az északi romot. Hm. Ezt azért nem vártam, hogy azonnal egy gyümölcsös, friss hullám borítson el. Ez nem nagyon “banffos” így. A főzde egyik jellegzetes aromája a fűszeres csípősség, gyakorlatilag iskolapéldája annak, amikor a mustár szóval illetjük a karaktert ami meghatározza. Persze csak a mi fejünkben, a mi élő-rohanó-modern világunkban monoteista a mustár. A szupermarket polcairól leszedett ipari uniformizált aroma. Nem, nem arról az ipari szarról beszélek amit bedobsz a kosaradba valami boltban, hogy mustár, jó lesz ez. Műanyag flakonban. Az. Te vagy egy műanyag flakon…Krúdy ránk hagyta egy mondatban, valahol elbújtatva a rengeteg sor között amit életében leírt, hogy bizony a mustároknak is van jóféle, sokféle változata. Az angol, a francia, a magyar. Az édes, a brutálisan erős, a magos, a krémes, a tormával kevert és a fűszeres. Nos, innen nézve Gyula bátyám, ez egy amolyan fúziós mustár, ha már szabad… Egy déligyümölcsökből szeletelt frissítő kis tálkák, keresztbe-kasul összekente mustárral.De komolyan, azt hiszem ez egy igencsak felsminkelt halott így. Szinte tropikális. Sápadt tropikalitás, maradjunk inkább ennél. Nade aztán az ízében már felismerem. A temetkezési vállakozó kenhetett rá barackot, florális nektáros árnyalatot, hibiszkuszt, az íz nem hazudik. Banff!!! Megjött a Banff. Az egész gyümölcsösség koncentrálódik, mintegy összehúzódik félelmében, hogy most pedig rá fog borulni egy nagy adag dijoni. Bizony, beborítja a fahéj puhaságával kezdő, majd egyre dominánsabban gyömbéres karakter, hogy érkezzen a mustár. Narancs, narancshéj, kezd keseredni az a lédús gyümölcsös tál, én meg egyre inkább felismerem a Banff arcát. A régiséget egyedül a földes jegyek bekiabálása idézi, alapvetően egy meglepően friss és lendületes Banff. Könnyed, keserédes búcsú. Nahát, lehetnek ott a túloldalon érdekes bulik, ha egy ilyen malt szédelgett ki azon a félve kinyított ajtón. Vártam a dohszagot, erre elsodort egy fruktális hullám. Épp csak bele tudtunk kapaszkodni egy jól ismert aromába. De ő volt, komolyan mondom ő volt, láttam..láttam a kaysersose-t..ember, figyelj rám, nem érted?! Banff. Csend. Vége. Halál.

Barman’s Choice