Egy elvarratlan szál: Bowmore formában
A Szombati Szaglász hagyományos kóstoló-elemző sorozatunk heti rendszerességgel szombatonként.
Nekifutottunk már néhányszor – igaz messze nem elégszer – a Bowmore-nak itt a Dramazinon, Barman’s Choice például egy naturális, tizennégy éves függetlenre pillantott rá egy Szkeccs részben. Engem meglepett az alapsor gyöngesége, a 12, 15 és 18 éves kiadások egyáltalán maradtak emlékezetesek, a 10 éves, literes travel retail pedig – bár derékfájdalmaim közepette – kifejezetten rossz élmény volt (de legalább van egy litered, ha már lemartad a polcról). Tudom, hogy sokan szeretik így is, nem is célom őket megbántani, engem mégis legalább annyira elkezdett zavarni, hogy nem értem a dolgot, mint történt az a Highland Park esetében. Többen mondták, hogy ők szeretik, meg szerintük jó, meg a tizenöt évesből a Darkest, 18-asból meg a Deep & Complex, satöbbi, de valahogy olyan gyengének hatottak mindig ezek az erőlködő „szeretni akarom” ízű magyarázatok (de biztos szeretik, ha mondják, hogy szeretik). Más részről pedig azt hallottam több felől is, hogy függetlent köll inni, ha jó Bowmore-t akar a whisky imádó. Neki is veselkedtem annak idején, és azt kell mondjam, hogy nem csalódtam (igaz meglehetősen érzelmes hangulatba kerültem akkor a Collegium Musicum lemezeit hallgatva, lehet, hogy az objektivitásom is szenvedett némi csorbát). A két PX sherry hordós kiadás belopta magát a szívembe, igaz volt belőlük egy-egy bontott palackom, így jobban rájuk tudtam hangolódni több nap alatt, mint a velük kóstolt, koros, bourbon-ös mintára. Ma már azt is jobban értékelném azt hiszem.
Az tehát még hátra volt, hogy a naturális, ex-bourbon hordós, független palackozótól érkező Bowmore-okkal lemeccseljük az elvarratlan dolgainkat. Hé! Bowmore! Van egy ügyünk!
A rendezésre kiváló alkalmat adott egy Malting Floor whisky klubos kóstolóból visszamaradt sor (épp betegen heverésztem valahol, amikor a csapat felitta). Egy Bowmore-imádó kolléga pakolta össze ezt a válogatást. Jó munkát végezve!
Na nézzük ezt a régóta nálam kallódó sort!
Bowmore 23y, 1996, Kilning The Malt, Wemyss, 47.9%
A whisky gyártás nagy éve volt 1996. Csodálatos Glentauchersek és Ben Nevisek évjárata. Igéretes előjel! De jó berottyantan édes, medicinális illatok. Finom. Kicsit rohadt, a kedvencem. Az illatában sonkás háttérfüst. Sós, ásványos, hínáros, vegetális, sózott halas. Nagyon édes íz, földes, kristályos, a háttérben fátyolszerűen hamus, waxy, több évtizedesen olajos, keserédes. Gyönyörű fehérszőlős, pezsgős lecsengés. Nagyon állat Bowmore, álomszerű, lebegő, lekerekedett. A bómóri örök kérdés, vagy feljajdulás, hogy ha ilyen whisky tud onnan kikerülni, akkor miért, miért ennyire gyönge az az átkozott alapsor? Ezen el is lehetne hosszabban merengeni, de most nem fogok.
Bowmore 14y, 1997, Whisky Import BELUX, Mac Bolle’s, 46%
Fincsi peat, sonkás, tengeri, sós, égetett, édes karamell, kagylók, tengeri herkentyűk, gyönyörű előremutató, egyszerű bourbon hordós szépség. Elképesztően édes íz, háttérhamu. Szép, tiszta, spirit driven. Kerek, lágy, tökéletes iszogatós, kerek tengerparti dram. Nem tudom megunni ezeket a szimpla bourbon hordós dolgokat. Ezt is elviszi a hátán a párlat, tökéletes munka, őszinte. Semmi komplikáció. Páratlan egyensúly itt is. Bárhol, bármikor, bármennyit. BBB
Bowmore 13y, 1997, High Spirits’ Collection, 46%
Nagyjából ugyanaz. Édesded, kerek illat, lágy bourbon, füst alig, citrusok. Trágya, istállószag. Megint ez a sonkás jellegű bowmore-i füstöcske. Szépen óvatosan ölel körbe, szeretget. Zöldséges alapok, édes felkenet. Iszonyat szép, kiegyensúlyozott íz itt is. Mamma. Szeretlek. Ebből is jöhetne a palack. Gyönyörű, visszafogott, csodálatos Islay whisky. Kesernyés-édes lecsengésén soká elvagyok. Eléldegélnék rajta. Akár egy lakatlan szigeten is.
Bowmore 13y, 1998, Asta Morris AM003, 49.7%
Az a bizonyos csavaros kupakos Asta Morris Bowmore, az egyik első a palackozótól, igazi oldschool kinézet és üvegforma. Édes savanykás, a füstös tanyasi alapokra egy kis édes trópusi gyümölcsösség. Cseng-bong az orromban. Imádnivaló. Édes, túláradóan édes a szájban, szépen kibéleli. Bőr, banán, aszalványok, egy kis sötétség, jó dark háttér, szép koncert. Sós ropogás, tenger. Színes cukorkák. Egy kis szőlő a lecsengésben. Hosszan elnyúlik. Tökéletes alkoholfok. Szép fás lecsengés, egy kiegyensúlyozott, nem túl nyomasztóan hordós – igaz a korábbiaknál erősebb behatást kapó – Bowmore. Palackot ide!
Ez a párlat csodálatos, többszörösen meggyőzött, mondanám, hogy mindenben-mindennel működik, csak épp az alapsori palackokban nem nagyon. Buták. De oké, nem ekézem, sokan szeretik. Ha mondanom kellene egy lepárlót Islay-ról, amit magammal vinnék arra a bizonyos lakatlan szigetre (és nem vihetném Islay szigetét – szigetet a szigetre), akkor nagy bajban lennék azt hiszem: hagyjak otthon egy Lagavulint vagy egy Laphroaigot? Mindenesetre egy jól megcsinált független palackozós Bowmore-ral azt hiszem nem lennék boldogtalan. Szeretem a finom, elegáns, kulturált füstjét. Nem rúgja be a pofámat. Művelt és olvasott. Kifinomult gondolatokat közvetít. Egyszerre tanyasi és úri. Őszinte, amikor őszinte. Egyben valami modern és oldschool. Mindenből a legjobbat.
Gyönyörű este. Nem is tudom, hogy választhattam-e volna jobb sort mára. Elégedetten, kicsit benyomva térek nyugovóra (csak még előtte egy méltató üzenetet küldök a sort összeválogató kollégának éjnek évadján, de szerencsére kedvesen válaszol).
Hogy ezzel végeztünk-e? Nem! Összehörcsögöltem néhány huszonéves originál mintát mindenféle hordózásokkal. Megnézzük azt az alapsorban kissé hamisnak ható gyári Bowmore muzsikát a feljebb elhelyezkedő kiadásoknál is…
Tölgyesi Norbert