Hétköznapi csalódások – egy kifogyhatatlan mesepalack
Az Ardmore egy erősen felülreprezentált lepárló a Dramazinon, ami főleg nekem köszönhető, mert kedvelem őket, a kiszámítható, kellemes karakterüket. Egy Wilson & Morgan kiadásról írt Tipsy, majd átpasszolta nekem a palackot, és én is papírra vetettem róla egy érdekes hangulatú, lelkes írást. Tényleg bejött. Kedveltem még nagyon a Tokajisat is, illetve végigkóstoltam több idősebb bourbonöset, és egy szeptemberi összefoglalómban is előkerültek. Valahogy így. Most megint elém keveredett két kiadás, és nem kerültem ki őket.
Culdrain, Duncan Taylor, 11y, 2011, 53.9%, 11 years in oak casks, 9 months in Octave, cask: 9635499
https://www.whiskybase.com/whiskies/whisky/217493/culdrain-2011-dt
Szeretett Ardmore-om füstmentese (az év egy kis részében ilyet is készít a lepárló). Octave hordóban finishelve. Hmm. Nem tudom mit gondoljak, inkább csalódásra számítok. Ennek ellenére érdekes. Egy Octave hordó túl sok, túl fűszeres is tud lenni, de más esetekben rövid idő alatt fel tud húzni egy fiatal vagy jellegtelen párlatot, kicsit mindig gyanakszik az ember, hogy vajh miért lőtték el? Azt leszámítva, hogy a sorozat lényege a kis méretű hordók használata, amit így egyfajta marketinggel vontak körbe. De ne legyünk bizalmatlanok, nézzük az italt. Tömény ragacsos illat, mégis egy kicsit máshová hangolva. Jó fűszeres, erős íze van, de van egy kellemes maltos, sült kenyeres alaptónusa, egy szerethető bukéja. Egyszerű és nagyszerű! Hölgyeim és uraim, egy átlagos este csillaga a Culdrain! Taps! Azért egy palackkal nem kívánom, főleg, hogy a Duncan Taylornak jó vastag ceruzája van, amivel… de hagyjuk. Nem kell.
Ardmore 13y, 2009, PX Sherry Hogshead, Cárn Mór, 47.5%
https://www.whiskybase.com/whiskies/whisky/226789/ardmore-2009-mswd
Annyira megörültem, amikor megjelent, hogy kettőt is vettem belőle szendvedélyes lendületből (örök darab, sosem adod el többé – narrátor: végül eladta). Na nézzük. Füstölt sajtos-sonkás, hozza az Ardmore alapvetést. Kiszámítható egy párlat. Édes PX hordóba belecsűrve tizenhárom évre (illetve nem nyilatkozik a cimke egyébről, hogy finish-e pl.). Mi baj lehet? Egy kis PX modern sherry gumi. Grillázs, karamellizált cukor. Az ízben egy kis tábortűz. Nem kellemetlen, nem is kiugró. Viszont maga a stabilitás. Tökéletes kajarendelésre várva. Mélyet szippantva egy jó kis tehéntrágya, rothadt szalma, egy kis nyelven pezsgő alkohol és vibrálás, egy adag kénes simulékonyság, ezzel együtt van benne egy erőszakosság, amit nem annyira csípek. Érdekes, minden oké, de valami nem oké. Azaz Ardmore. Pusztán mert füstös valami, még nem lesz kivételes, elkezdek én is unatkozni. Nem véletlen, hogy túlélt több Szabadfogás és egy Malátaműhely rendezvényt is. Valahogy nem itták rendesen az emberek, ez lett a kifogyhatatlan mesepalackom. Egy-egy szolíd hümmögéssel visszatették a helyére még azok is, akik esetleg megemelték. Nem ért meg nekik ennyit a májuk. Megértem. Vannak ilyen lepárlók. És még ilyenebbek. És azon túl az Ardmore. Talán a vastag modern sherry is az oka, ez a palackozás engem sem vitt közelebb a szeszfőzde szívcsakrájához, de kell mindig a zsenialitás? Ha minden az lenne, semmi sem lenne az. Kellenek a jómunkáswhiskyk is. Maradjunk most ennyiben.
Ezzel a cikkel búcsúzik a Szombati Szaglász és a heti rendszeresség, a nyárra biztosan.
Tölgyesi Norbert
Lapzárta után érkezett: végül csak elfogyott.