Két dram egy pilisi vadász emlékére

Nem akarom a hétvégi kirándulós képeimmel elárasztani a whisky magazin posztjait, de természetesen megint az erdőben talált a szombat két hűséges tacskómmal. A természetjárás jó a nehéz, bent ragadt lélegzetek kiengedésére és súlyos csomagok letételére. A fák, bokrok, füvek átveszik egy kis időre.

Új túraútvonalon mentünk, ami mindig izgalmas, mert nem tudom mit hoz a következő kanyar vagy domb. Séta közben egy kis emlékfára lettem figyelmes a meggyérült november végi növényzet között. Papp György vadásztárs emlékére állítatta Pilisvölgye V T 2004. Majd húsz éve. Mellette egy rég összedőlt vadászles maradványai. Nem tudom ki voltál Papp György, jó vagy rossz ember, nem tudom milyen életed volt, talán onnan lested a vadakat egykor, de iszom egyet így ismeretlenül is az emlékedre este. Elmúlunk mind. Érdemes addig élni.

A hideg, szeles kirándulás egy forró zuhany és valami finom ital után kiáltott, mire hazaértem. Az előző napi Speyside kalandozást folytatva egy Tormore-t halásztam elő, de mivel valami füstösebb dolog volt az elképzelés így összefagyva, ezért ehhez jól passzolt a Cárn Mór peated cask kiadása. Valami piszkos-sherrysre-füstösre is vágytam, így másodiknak kiemeltem egy Longrow 18 éveset még régről.

Papp György, akkor ezeket ma a te emlékedre, jó barangolást az örök vadászmezőkön!

Tormore, Peated Cask, Cárn Mór, 2011, 9y, 47.5%

Egy huszadik században épült modern lepárló, a maga nemében szépnek nevezhető épület, amit 2022-ben vásárolt meg az Elixir Distillers a Pernod Ricard-tól, amin fel is bolydult a whiskyvilág. Részletesebben beszéltünk róla a Dramazin Tokaji érlelt sorról szóló podcastünkben, így most nem írnám le újra, ami ott elhangzott, talán csak annyit említek meg, hogy a Tormore igazán akkor tudja kifutni magát, ha jelentősebb kort ér el. Egy időset kóstoltam a Scyfion palackozó ittjártakor a Dramazin indulásának napján, amiről itt, itt és itt írtunk mindhárman a magazintól.

Nos ezt figyelembe véve ez a kilenc éves kiadás nem tartozik a kifejezetten öreg kategóriába. Talán ezt gondolták a független palackozónál is és megkínálták egy peated cask-kal. Hogy a pályafutását ebben töltötte-e a párlat vagy csak az érlelés végét, arról nem szól a címke. Mindig érdekes, amikor egy egzotikus finish vagy egy peated cask még rákerül az italra, vélhetően további komplexitás és rétegek odavarázslása a cél. Felmerül az emberben, hogy akkor nem volt elég jó a párlat, döglött volt az alaphordó, azért kell ehhez nyúlni? Vagy szimplán színesíteni akarják a kínálatot? Miért kell egy közepesen füstös Ardmore-nak is még islay cask (számos ilyen kiadása készült 8-10 éveseknek, sőt, még a 20 éves OB palackot is megkínálták ezzel)? Vagy miért kellett a 33 éves Big Peat-nek még egy konyak finish? Divatja végülis van a variálásnak, a tequila, mezcal és mindenféle más hordózások korát éljük. Lehet fiatalon karakter nélküli vagy csak a hordóban pusztulat módon alakuló egy párlat és kezdeni kell vele valamit, hogy eladható legyen. Végső soron egy-két kivételtől eltekintve ebben az iparban is folyamatosan emelkedő görbéket kell prezentálni, új korosztályokat kell megnyerni.

De nézzük hogy muzsikál ez a Tormore! Peat, füst, alatta lágy gyümölcsös édesség, pont, ahogy írják. Hoz valami felismerhetőt magával a régióból, de szép visszafogott, blendelésre kiváló. Leginkább tényleg egy hasonló korú, 7-9 éves Ardmore jut eszembe, simán össze is keverném őket. Nem különösebben komplex, de el tudom iszogatni, ahogy az Ardmoreok is simán jó választások szoktak lenni. Kellemes, nem bánt, lecsúszik a dram, vízzel még simábban, egy palackkal is gond nélkül el lehetne iszogatni, de azért megváltást nem hoz. Kérem a következőt!

Longrow 18, 46%, bottled: 2012

Kicsit visszautazunk az időben 2012-be, amiben egy akkori palackozású Longrow siet a segítségünkre. A Springbank lepárló meglehetősen igénytelen hordó stratégiát alkalmazott a kilencvenes években, amikor ez a kiadás lepárlásra és elhelyezésre került, ha minden igaz 1994 körül. 11 éves voltam. Te jó ég! Brazília abban az évben győzte le Olaszországot az USA-ban rendezett futball világbajnokságon, ahol Roberto Baggio sorsdöntő tizenegyest hibázott a döntőben, amit nem mellesleg a magyar Puhl Sándor vezetett. A meccset ismétlésről néztem meg másnap, ott ragadtam a tv előtt, és addig a ház elől ellopták a frissen kapott mountain bike biciklimet. Apám tajtékzott, nekem pedig maradt utána a korábbi csotrogány camping évekig.

A Springbank kilencvenes éveiről a tokaji sorról szóló podcastünkben beszéltünk elég részletesen. Azóta fejlődtek, igényesebben válogatnak a hordók között és többet költenek rájuk, de mementónak itt maradtak ezek a régi kiadások, mint mai alanyunk is.

Jöjjön hát, ne várassuk meg Györgyöt! Igaz már ráér. Sötét ital, a szín előrevetíti. Gépolaj, gépzsír és édes sherry, bogyós fekete gyümölcsök, Dirty Dancing. Elsőre a Longrow funkot is keresnem kell, de ez a hordó igencsak aktív és jó minőség, az amúgy karakteres alapot is a háttérbe kényszeríti. Jobban is, mint szeretném, még füstöt sem nagyon lelek. A 14 éves úgy emlékszem inkább egyensúlyban volt, dacára az ottani erős sherry hatásnak. A korábban kóstolt újabb kiadású 18 éves viszont nem alkotott nálam maradandót, még a sima NAS-t is jobban élveztem akkor. Ezzúttal is keresem, kutatom a kapaszkodót, végül egy kis vízzel megérkezik a campbeltown buké is, innentől egészen jól elszórakozom vele, de ittam már jobbat az az igazság. Egynek persze jó, de az az érzésem, hogy kár ezeket a remek párlatokat teljesen elnyomni egy ilyen sűrű, keserédes sherry hordóval. Azért jó. A Longrow jó.

Így ittam hát egy pilisi vadász emlékére. Fának dőltem, megmelegedtem, szusszantam, most pedig megyek tovább.

Tölgyesi Norbert